A nomádok ivadékai
Az ivadékok azok a lények, akikkel a nomádok még emberi kötelékben élnek; mi több, ők alkotják legfőbb társaságukat. Hisz egyébként nomádok: szüntelenül úton vannak a növekvő napok völgyében, az alsóbb és felsőbb szinten kanyargó útvesztők között.
A keletkezéstől az elmúlás felé vivő vándorlásuk felnőtt fázisában születnek utódaik. Ebben mindig van némi – nem éppen elhanyagolható – részük, főként azonban az Élet Könyvének Szerzője nyitja meg családtörténetük újabb fejezetét.
Az ivadékok, amint az többek közt Ágoston nyomán ismeretes, megtörten, vér, sár és mindenféle csurgalék közt érkeznek. A leszármazás láncolatát tanúsítva vénséges vén vonásokat viselnek arcukon. Az életben előrehaladva aztán rendre felöltik, majd pedig levetik elődeik arcát.
Az ivadékok érkeztével összeszorul a tér és átrendeződik az idő. Ezért felmenőik csak addig nyújtózkodhatnak, ameddig ők érnek – és amennyire életkori elaszticitásukból telik. Az ivadéktér sűrűsége függ az ivadékok számától, a szülőbolygók (bolygószülők) állapotától és még megannyi mástól. Összetétele az idő előrehaladtával sokat változik, olykor mérhetetlen intenzitást ér el: teljesen kitölti a téridőt; hajnaltól napnyugtáig, sőt olykor tovább is.
Egy ivadékot önjáróvá válásáig – hároméves koráig – hozzávetőlegesen háromezerszer kell felöltöztetni, levetkőztetni etc. Szünnap nincs. Ezek nyomán a lélek sötétebb fertályaiban néha nehézfémzenék fakadnak.
Az ivadékok, anélkül, hogy Nietzschére hallgattak volna, veszélyesen élnek; nálánál is veszélyesebben. Hisz azóta nagyot haladt előre a világ. (Köröskörül baljós jelek az utak csataterein, óvatlan óvodai pillanatokban, a váltóárammal bevont házakban.)
Noha az idő nem pénz, hanem élet, a felmenők általában nem érnek rá. Rá, azaz életük gyümölcsére. Az idő présének szorításában sokan korszerű megoldást választanak (ami némileg hasonlít harmadik világbeli anyák eljárására, akik utódaikat egyszerűen derékig a homokba ássák, ha dolguk úgy kívánja): véreiket a televízionáriusok totemtévéoszlopának bűvkörébe helyezik, hadd bájolja őket a mozgómágia.
Egy felmenő feljegyzései
Létrejöttükben nem volt semminemü tervszerűség; egy-egy fergeteges ősesemény nyomán egyszerűen hagytuk lenni őket. ők pedig lettek.
Világszomjukkal csak szeretetük vetekszik. A hátrahagyott édeni lebegésért vigaszul a feltáruló világ belakhatóságának reményét kapják. Fáradhatatlanul, lenyűgöző intenzitással veszik birtokba a teret. Még nem tudják, hová is születtek. E nemtudás előtt és alatt tudásuk eredendőbb: vannak.
Kezdettől fogva a teljességben tartózkodnak. (Ez abban is megmutatkozik, hogy sokáig még a lábaikat is imára tudják kulcsolni: kisdedkerekségben, buddhabékességben.)
Minden ivadék szép. Szépségük nem e világból és nem e világra való. (Utóbb el is múlik, ahogy az idő előrehalad.)
Valamiképpen bevezetést kell nyerniük az életbe: fel kell készíteni őket ezer eshetőségre, a gyönyör és a gyötrelem közti kényes egyensúly fellelésére. És az elvesztése utáni újramegtalálására.
Vannak olyan kérdések, amelyek elől nem tudtam kitérni: hogyan tartsam őket? (Mármint kézben.) Egyszer aztán rájöttem: feltétlenül elfele nézőben. Amerre majdan halad. (És közben némi testmeleget is tudhat a háta megett.)
Dialógikusan kezdi az életet; hol hallgatólagosan, hol meg hangosan szólít fel, hogy legyünk vele, azaz általa és érte. Első szavuk, ami megtöri a megérkezésükkel kezdődő hosszú szótlanságot, így szól: te. Ezt mondja minden ivadék saját, személyes nyelvtörténete kezdetén.
Van bennük valami elviselhetetlen: folyvást részt kérnek belőlem. Pedig nincs bennem semmi érdekes, ráadásul nem is tudnak mindig meggyőzni érdeklődésük komolyságáról – ez persze komolyan nem is kérhető számon rajtuk.
Elszenvedett vereségeiket, kudarcaikat és unalmukat úgy hozzák elém mint macska az elfogott egeret – hogy közösen játsszunk azokkal, míg el nem múlnak.
A szeretet ugyan szeretne végeérhetetlen lenni, de az idő, mint ismeretes, ki van mérve. Digitálisan. (Lenni, majd nem lenni, ez itt a kérdés.) Ettől aztán vívódások és villongások sokasága szökik szárba, átmeneti szomorúbánatsorsokat sejtetve és letörtségvirágokat fakasztva.
Látszólagos sérülékenységük ellenére a legtökéletesebb páncéllal vannak felvértezve: sírásból bármikor képesek áthatolhatatlan falat emelni maguk köré. Ezt a könnyekből emelt erődöt aztán csak a feledés vagy a szeretet tudja bevenni.
Hozzájuk hajolva újra közel kerülhettem a kezdetekhez és megint elkezdtem természethű lenni: Li taj-pó és a Bizottság szavai jutottak eszembe, ahogy évtizedek multával újra közvetlen közelről szemrevételeztem a hangyák hosszú menetelését a járóka rácsai között.
Két ivadékhoz kötődve határozottan mélyebbre merülök az élet vizébe. Ez, számos hátulütője mellett eddig azzal az előnnyel járt, hogy rendületlenebbül vészelhettem át haladásunk valahány viharát. (A két oldalirányú kötelék feszítőereje ugyanis ellensúlyozza az excentricitást és növeli a stabilitást.) Meglehet, hogy nélkülük már régen elvesztettem volna egyensúlyomat – a hajótörések és a szirének eshetőségéről nem is beszélve.
A Könnyek Könyvéből
Egy kétéltű magánbeszéde másodszülöttjéhez
…Mélyen a jelenbe merülve zajlik életünk, a jelenidejűség szüntelenül tovazúduló sűrűjében sodródunk. Folyvást azúrban vagyunk: nyughatatlanul űzetünk a rémjelen szakadékony jegén, a végső elszakadás felé, amikor majd lágy gépezetünk időzítése lejár, a lélek leválik a test második fokozatáról, a hordozó hátramarad és visszaoszlik a Föld földjébe, melyből vétetett.
Igen, így alakul utunk a világidőben; sírásod szünetében beáll a csend, a kétéltűek másik életének hírnöke. Ez a tekintet megemelésének ideje, a kivonulásé a szokás szennyes folyamágyából, a lassú elszakadás a nehézkedés hínárosától; a körénk kövült páncélzat megnyitásának ideje ez, a szemek szoktatása az ég bársonyló kékjéhez…
Egyszer majd mindez elmúlik, akárcsak a torkodat szorongató sírás, miként elhal majd az a hol hangos, hol hangtalan üvöltés is, amivel a fájdalom fogságában a kétéltűek egymást és őt szólítják, AKI VAN, mindenen túl és mindenen innen…
Ivadékelmélyítő
Lélektangram
Alkalmas alkonyok kezdetén alkalmazd! (Legjobb, ha felhők fodrozzák az eget, anélkül, hogy egészen elborítanák.) Keress egy nyugatra néző ablakot és telepedj le elé! Vezesd szemeit az égi erezetre (a felhőfoltok sodrára, az északnyugati szélre, vagy az esti járatok kondenzcsíkjaira)!
Beszélj az Első Felcsendülésről, az Átható Rezgésről, a Hullámzó Hangzásról !
Vedd a kezedbe a gömböket – jangot a balba, jinget a jobba – és emeld fejmagasságba!
Miközben megcsendíted a jangra hangolt gömböt – szólj így hozzá:
- Ez a Mély. Várakozz addig, míg a hang áthatja, majd elhal a csendben!
Csendítsd meg a jingre hangolt gömböt és így szólj hozzá:
- Ez a Magas.
Majd várakozz, míg eléri elméje mélyeit, és ott enyészhetetlen emléket képez.
(Addig ismételd a bemutatást, míg az eget egészen el nem borítja az est!)
“Oj bánatosan írok”
Növekvő napok leírása egy leendő nagylány naplójából
vasárnap, junius 26
itt nincsenek barátaim, csak a szülök
most ülök és irok. oj bánatosan írok.
nem sokára kész az ebéd
szerda 29
ma játszottam sétáltam usztam! babáztam
555%%%%%%%%%%%%%555%%%%%%%%%%%555%%%%%%%%%%
csütörtök 30
csigákal játszottam. regelire tejet ittunk
és opaféle mézet ettünk. most épen grépfrujtot iszok
és zenét hallgatunk: Eric Satie darabokat zongorán.
***************************************************
péntek julius 1.
ma regelire kuglofot ettünk vajal és ittunk
finom kakaót. játszottunk
vacsorára finom tejet ittunk és kenyeret ettünk.
##########################################################
szonbat julius 2.
ma regelire tej volt tejfölös kenyerrel.ebédre finom kisérleti hust ettünk krumplipürével meg salátával.
méren gijot rágtam babáztam a Hanna csigáji még mindig megvannak most megyünk a halas tohoz
1!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!1
vasárnap julius 3
ma ebédre sárga bab levest ettünk a második fogás
rétes volt grizes megyes turos mákos mindegyiken
porcukor volt még délelöt babáztam és 8 órakor fekütünkle.
88****************88***************88****************88****
hétfö julius 4
ma körül bringáztuk a tavat és usztunk a hideg vizben.
Posztmodern péntek délután
Fejfénykép
Ez a leltárszerű lelet egy fejfénykép felidézésének igézetében került napvilágra. Keletkezésében kétségtelenül közrejátszott a szombat beköszöntének közelsége (bár e nap előestéjéről nem tudható bizonyosan, hogy a korabeli kiegyenesített időben bárminemű kultikus kiemelkedést képzett volna, ezért lehetett akár a hét köznapjainak elmúltát követő fellélegzés emelkedett érzésének ideje is). Tény, hogy körötte a játékosságnak, a jóérzésnek és a könnyűségnek egy különös összetételű, ritkán tapasztalható kevercse érezhető. Az elmosódottabb emlékek arra engednek következtetni, hogy két lánygyermek és ugyanennyi felnőtt tartózkodott a helyszínen, valamennyien közreműködtek a lelet létrehozásában. Összjátékuk azonban a legfiatalabb résztvevő rendező munkájának köszönhetően nyerte el végső összetételét. A pontos datálás a hangsáv helyreállítás nyomán vált lehetővé, ugyanis a csendéletszerű tárgycsoport kialakítása idején a háttérben vesperás hangjai hallatszottak. (Russische Kloster-Vesper. Monastérie Benedictine, Cheuvres.) A legkülönfélébb kulturális hatásokat mutató tárgyak mellett ez a körülmény is a kor széleskörű szinkretizmusára enged következtetni.
(A tárgyak leírása mellett olykor feltevéseinknek és kétségeinknek is hangot adtunk.)
1.kék kacsaanyahajó, amint hátán hordoz egy piros, egy fehér és egy zöld kiskacsát /nemzeti rendeltetés? hazafias nevelés???/
2.pasztellszínekben pompázó porcelánangyal a későközépsemmi
korából. Sorozatgyártott sokadék, kezében helytelenül tartott hegedő. Szánalmas elcsökevényesedett szárnyacskák. /elkorcsosult kultikus kellék? szárnyalásszimbolika ?/
3.egyágú sárgaréz gyertyatartó barokkos beütésekkel /neonnapfényforrások idején világló világfelidézésre szolgált/
4.gyalúgyámfa, fémél nélkül, archaikus kézművesműhely /könyvtámasztékként kisebbfajta karrierre tett szert a későújkorban/
5.hamisítatlan hétágú bronz gyertyatartó; másként mondva: menóra
6.fosszilis feliratokkal borított tengeri kavics /a legősibb
írás – végérvényesen megfejthetetlen – intései. V.ö.: J.L.Borges: Isten betűje/
7.kézifestésű – szuvenírszerű – keleti sótartó faedény,
szunnyadó szines tintaálmokkal telítve / az egykori birodalmi orosz népi iparművészet terméke/
8.Lenina öklömnyi fejszobra, ami alatt VI.(6.) Lenin hetérásított (sárgára és kékre festett & feslett), békegalambpiszokrétegekkel fedett ready made-je rejlik
9.vörös kínai selyemborítású kincsesládika, benne egy-egy tyúktojásnyi – jin és jang hangolású – fémgolyó (csikung)
10.fekete nyelű colos ecset /Marderhaar/. Mögötte – emblematikus együttesben – különös cimerpajzskivágatú alkotmány, mely áll: a falapra festett, sötétlő kékre alapozott aranyornamentikából (keret és indakombinációk keveréke) és egy lantot pengető gyermek portréjából / 16.század környéke, firenzei iskola??/; olajnyomat, századelő.
A többi emlék nem azonosítható.
A mult napok befejezötek
Adél Hanna naplója
a fanni meg a zsuzsi eljöt hozánk és csináltunk velük szalvétarozsát és nálunk ebédeltek.
és én rendet ragtam a cipök közöt, aztán másnap elmentünk a piacra és vettünk öszibarackot meg paprikát és paradicsomot. És azsztán elmentünk az Árminnak pelenkát veni és hazamentünk, az Anya lefeküdt aludni és én meg játszotam a babáimal.
Másnap elmentünk az anyag boltba a P Eszterel. Én meg az Árminnt tologatam a babakocsiban. Amig a töbiek nészték az anyagokat.
És hazamentünk aztán még elmentünk biciglivel a Profiba.
Aztán hazamentünk és az Anya lepakolt.
késöb elmentünk a kilátohoz és visza jötünk
&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&
A mult napok befejezötek !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
“Végre süt a nap.”
Kisded napló, kevés kommentárral
“mindaz, ami történik, egyaránt fontos, egyaránt érvényes.
Az eseményeknek a jelentésük, a súlyuk, a hatásuk szerinti
megkülönböztetése a jelennel való kapcsolat elvesztését jelentené;
a kapcsolatot azzal, ami történik.”
Hannes Böhringer: Semmi különös
VI.19. Most már reggeliztünk. Reggelire mézes kenyér volt és tea volt.
Egyszerű epikureus reggeli. Semmi hortobágyi húsos. Se hemendex. Semmi fölösleges körülmény, ami az élelmekre (előállítására, odaszármazásra) utalna. Minden természetesen van, magamagától áll elő. Az oksági láncolatokat még nem bontogatjuk le. A mézes kenyér egyszerre csak lett. Volt.
Mindjárt le megyünk a Balatonhoz.
A kijelentésben akár lábbusz is lehetne. De nem. (A kocsi előáll, kisasszony beszáll.) A lemenetel során mellesleg a Magyar Afrika Múzeum mellett el. (Felülmúlhatatlan afrikavadász hagymáz helye.)
De még elötte borsót puccoltunk az ebédhez.
(A borsó szemei bele vannak burkolva egy bájos kis zöld tokba. Ott benn fityegnek felfűzve. Ha határozott rántással felszakítjuk a héjat, ott sorjáznak szemek. A nagyujjunkkal különösen könnyen ki lehet pergetni, az egyébként nyersen is élvezhető szemeket. )
Most ott vagyunk a B parton.
“Még ha benne is vagyunk az események sűrűjében, horderejüket akkor is csak később tudjuk felmérni. Az esemény és megismerés között mindig is fennáll a különbség, a késleltetés.” (Hannes Böhringer)
Ott voltunk 4 orat aztán hazamentünk. Itt hon ebédeltünk.
Tömbösített vízparti idő. Alkalmazott játékelmélet. Alkalmi embertan.
És elolvastam az elsö fejezetet az Oroszlánszívű testvére.
Oroszlánok vagyunk. De olvasunk.
Aztán egy kicsit sétáltunk.
Kis sétát tettünk a világ körül. (Már tízévesen is “én vagyok az én világom”/Wittgenstein/.) Egyszer talán még tanulmányozni fogjuk ennek az irodalmát. (Alexander von Hübner: Ein Spaziergang um die Welt. Leipzig, 1981. ; Gordon Zita: Női szemmel a világ körül. Budapest, 1938.)
VI. 22. Most essik az eső. De reggel léppéseket hallottam az alsó szobában és féltem.
A félelemmel kéz a kézben jár a képzelet. Éles színeket és lidérces lehetőségeket épít, nemcsak a kisdedek észleleteire: “Lehet valaki a világ legnagyobb filozófusa, és lehet akármilyen széles a deszka, amelyen áll, ha szakadék meredezik alatta, hiába győzi meg róla az értelme, hogy biztonságban van, a döntő szót képzelete mondja ki. Bizony sokan nem bírnák elsápadás és verejtékezés nélkül elviselni ezt a gondolatot.” Pascal
Akkor át mentünk az apuékhoz és ott voltunk.
“Jó itt nekünk”. Az őrtornyok, villámhárítók és mindenféle források tövében.
Aztán nyommoztunk.
A félelmet játékká fordítottuk át. Kihúztuk a méregfogát és még jót is mulattunk mellete.
VI.23.
Reggel olvastam kb 1/2 orát aztán ettem zabot és őrgréj teát ittam. És most írom a naplót.
A zabkása és az önreflexió találkozása egy textusban. Kétségtelen, hogy “a gyerekek már hosszú ideje modern művészek“. (John Cage) “Alapjában nincs különbség művészet és nem-művészet, a művészet-események és más események között, legfeljebb annyi, hogy a művészet intézménye ideiglenes keretet kínál az iránytalan, áramló figyelem, kivágatot egy behatárolt tapasztalat számára – mindaddig, amíg az ember már erre a segédletre sem szorul. A művészet, az élet hétköznapjának kiemeltje és megkülönböztetettje, lehetővé teszi az átmenetet a különösből a semmikülönösbe.” (Hannes Böhringer)
Kaptunk egy pingvint.
Az ember kap egy pingvint, igaz, felfújható, technikailag sokszorozott változatban. Pedig Pigafetta (Jelentés az első világ körüli utazásról) még erősen elcsodálkozott, amikor először látta az általa “ludaknak” nevezett lényeket: “A ludak feketék, és minden tolluk egyforma, a testükön csakúgy, mint a szárnyukon; nem repülnek, táplálékuk hal. Olyan kövérek voltak, hogy nem megkopasztani, hanem megnyúzni kellett őket. A csőrük akár a hollóé.”
Az enyémet ugy hivják hogy Pink, a Hannáét meg Pinkvin.
A testvér, az első rivális mindig kiváltja az elkülönböződés kényszerét. A rivális az, aki ugyanazon folyó (rivus) mellett lakik. Vértestvér. Egy vér. Egyazon folyó.
VI.25. Ma essik az eső, és olvasok, már a felén tul vagyok.
Az eső sajnos elég esendő. Nemhogy esik, de még nedves is.
Ebédre krumpli és karfiol és tojás-rántotta volt. Elmentünk Hévizre.
“Szinte semmikor sem a jelenben, szinte mindig egy lehetséges jövőben és a múltban vagyunk, noha jelenleg élünk. Megbűvölve attól, ami volt és ami lehetne vagy kellene, hogy legyen, képesek vagyunk eltekinteni attól, ami éppen van és körülöttünk folyik.” (Hannes Böhringer)
VI.26. Ma végre süt a nap.
Nap süt. Felnyitja mindennapi fényünket, megsüti mindennapi mézes kenyerünket, felmelegíti fürdőnket. Nap feljön. Nap lemegy. Közben eltelik egy nap. Sok kis minden, és sok kis semmi fér meg benne.
